Something Old Bride PROfoto Alcsúti Arborétum Vintage wedding accessory örökcsokor gyűrűpárna kalitkafátyol 040

PROfotozás ezúttal a természetben

A Rooms-os fotózásunk után újra kedvet kaptunk a közös munkához Monával és Attilával a PROfoto tagjaival. Nagyon egymásra éreztünk mi ott, jó volt az együtt töltött idő, és értettük is egymás szavát, így csodálatos anyag készült, melyről bővebben olvashatsz itt.

 

Ezúttal a természetet lágy ölére esett a választásunk, és egy varázslatos helyszínre, ami az én szívem csücskében régóta ott csücsül. Nem véletlen, emlékeim fűznek hozzá. Nem messze nőttem fel innen, Etyeken. De megjártuk azt a házat is, ami sokatoknak már ismerős lehet, ez pedig a Ráday utcában van, ahol a műhely üzemel. Csodás ódon hangulat, több mint 100 év a történelem energiái közül,  egy kis ékszerdoboz a város szívében.

 

Szóval a fő csapásirány az éledő természet volt, benne is a hóvirágok, amik szőnyegként elterülve csalogatják a látogatókat az Alcsúti Arborétum ősfái közé. Romantikus, bájos, szerény kis virágok ezek, de csapatba verődve hatalmas gyönyört keltenek az ember lelkében. És hát mi lehetne ennél egy fokkal szebb, mint egy szép menyasszony, sőt, legyen inkább kettő! 🙂

 

Evelint már ismerhetitek, hisz ő az a gyönyörű kék szemű szőke szépség, akivel az előző fotózáson már megismerkedhettetek. Szerettünk vele dolgozni, így nem volt kérdés, hogy jönni fog velünk. Lilla pedig a vörös hajú lányok közül került ki, akiket válogattunk év elején. Sokan jelentkeztetek, aminek nagyon örültünk, és nagyon nehéz helyzetbe is hoztatok ezzel minket, mert nem volt könnyű a választás. De sikerült, Lilla lett az, aki szerintünk leginkább beleillett ebbe a képbe, és nagyon ügyesen, profikat meghazudtolva szerepelt! 🙂


Akivel bővült még a csapat, ő Rumpf Gabriella sminkes, és újra csak Evelint emlegetem, hisz ő is sminkel. Ők ketten készítették el a finom púderes, természetes sminkeket. Mindketten pályájuk elején járó sminkesek, de hihetetlen lelkesedéssel, egymást segítve készítették el a sminkeket. Szerintem csodálatos lett mindkettő, pontosan olyan, amilyet megálmodtam!

 

A kiegészítőkben idén a serenity kék és a rózsakvarc a legtrendibb kombináció, tagadhatatlan, hisz ezek ketten a 2016-os év divatszínei. Emellett viszont ugyanúgy megtalálhatóak a púderes, bézses, barackos, vaníliás, mentás, türkizes árnyalatok, de ha kedvetek tartja, kérhettek ennél színesebbet is, vagy akár mások szemében vadnak tűnő színkombinációkat is! Én csak örülök neki!  🙂
Pár mondatban összefoglalom, miket kérhettek, ha hozzám fordultok. Készítek csipkecsokrokat, örök csokrokat, hozzájuk passzoló menyasszonyi öveket, gyűrűpárnákat és fejdíszeket. Ezek lehetnek szimpla csatra tett virágos fejdíszek, de lehetnek kalitkafátylak is, esetleg ezek kombinációja, mikor is a szertartás után a fátyol részt lecsatolva a virágdísz tovább rajtatok maradhat, díszítve ezzel a menyasszonyi frizurátokat. Ezenkívül kérhettek kitűzőket: vőlegénynek, örömapáknak, örömapáknak, tanúknak, koszorúslányoknak/fiúknak, de koszorúslányaitoknak csuklódíszt is. Lássuk csak, mi van még: díszítek poharakat is, amivel koccintani tudtok, de találtok nálam szép fülbevalókat, és gyöngysorokat is. Kihagytam valamit?

 

Szeretnék hatalmas nagy köszönetet mondani Monának és Attilának, akik minden szaktudásukat beleadva készítették ezt az anyagot. Ezen a fotózáson nem csak a képekért vagyok nagyon hálás, hanem a kis videóért is, ami werkfilmnek készült, de eszméletlenül sokan néztétek meg eddig is, azt hiszem minden várakozásunkat felülmúlta.

 

Kicsit általa bepillantást nyerhettek a háttérmunkába, hogy bizony mennyi munka van egy ilyen anyag elkészítésében. Hogy a fotók ilyen igazán mesések lehessenek!

Aki nem látta még a videót, az megnézheti itt.

 

Kapcsolatfelvétel itt.
Hírlevélre feliratkozás itt.
Facebook oldalunkat megtaláljátok itt.

_MGL9538

PROfotózás a Rooms-ban

Egy Szőgyéni kiállításon ismerkedtem meg Monával, és Attilával a PROfoto fotósházaspárjával. Mindannyian jegyesek voltunk még akkor és a saját esküvőinkre készültünk, azóta viszont mindannyian házas emberek vagyunk 🙂12541134_1018807051511777_1696078195693653291_n

Tavaly Mona megkeresett engem, és megbeszéltünk egy közös fotózást. Szereti a munkáimat és fotózni meg imád, és én is szerettem volna már egy szép fotósorozatot a munkáimból, így kitaláltuk, hogy összehozzuk egy örömnapot magunknak! Nála csak én voltam boldogabb, mert igazi megtiszteltetés számomra, ha fantáziát látnak a munkáimba. Pláne, ha egy ilyen profi csapatmunkává tud összeállni a dolog, mint amilyen ez a nap volt. Fotózásunk helyszíne a Rooms lett, ami igazán kitűnő választásnak bizonyult. Minden pontja abszolút fotózásra termett. Ezt már sokan leírták előttem is, de higgyétek el, tényleg nagy élmény ott dolgozni! Menjetek, és próbáljátok ki!Someting Old Bride PROfoto Rooms Király Evelin 09

A napot nálam a nappaliban kezdtük, ahol is smink, frizura, ruhapróba volt, majd irány a Rooms, és munka igazán izgalmas része. Több órán keresztül fotóztunk, több ruhával, több kiegészítővel, több csokorral, több fotóssal, és több objektívvel. Mindent bevetettünk, amit lehetett.  A hatalmas ablakokon rengeteg fény szűrődik be, igazi fényár, így nagyon szép természetes képeket sikerült készíteni. Mona nagyon érti a dolgát. Olyan precízen instruálta a modellt, hogy nekem tényleg csak az öltöztetés része volt a feladatom. Befektette az ágyba, megigazgatta a szoknyáját, és azt is elmondta neki, mire gondoljon, miközben fotózza, hogy az eredmény az legyen, amit elképzelt. Persze velem is Someting Old Bride PROfoto Rooms Király Evelin 01folyamatosan kommunikált, hogy mire gondolok, mit képzeltem el, és hogy tetszik-e amit viszontlátok. Még szép, hogy tetszett! Így viszontlátni a munkáimat a “vásznon” nagyon nagy “YESS!” érzés!
Eközben Attila sem tétlenkedett, körbejárta helyszínünket, és az  apróságokat fotózta be. Fülbevalók, gyűrűpárnák, ilyesmi. Micsoda romantikus képek egy pasi szemével. Ezek közül van egy nagyon nagy kedvencem is, nézzétek csak, hát nem bájos? Tudja hogy hogyan hasson az érzékeinkre ezzel a képpel, nem igaz?:)

Modellünk Király Evelin volt, aki fiatal kora ellenére igazi profi! A Felvidék szépének döntőse, és a legügyesebben kamerák előtt mozgó modell. Csak ámultam a tehetsége előtt. Mivel voltam már kamera előtt, mondhatom, hogy televíziónak interjút adni, dumálni-dumálni-dumálni sokkal egyszerűbb volt, mint az előnyösebb profilomat odatartani egy fotós kamerájának, profi sminkben! 🙂

Someting Old Bride PROfoto Rooms Király Evelin 05

Nagyon nagy élmény volt számomra ez a nap, és az igazán szép fotókért pedig hálás köszönet! Imádom őket, szerintem Ti is imádni fogjátok. A honlap elkészültéhez nagyon sokat felhasználtunk belőle, és hamarosan az etsy oldal elindulásában is ott lesznek ezek a csodás képek.
Kövessétek figyelemmel továbbra is az oldalt, mer lesz folytatása is! 😉

És ne feledd, ha megtetszett bármelyik termékem, itt tudod felvenni velem a kapcsolatot!

Someting Old Bride PROfoto Rooms Király Evelin 02

Someting Old Bride PROfoto Rooms Király Evelin 03

Someting Old Bride PROfoto Rooms Király Evelin 04

Someting Old Bride PROfoto Rooms Király Evelin 06

Someting Old Bride PROfoto Rooms Király Evelin 07

Someting Old Bride PROfoto Rooms Király Evelin 08

Erről a fotózásról itt is olvashattok még!

Közreműködők:
PROfoto
http://www.profoto.ws/
https://www.facebook.com/profotofanpage/?fref=ts
Something Old bride
http://somethingoldbride.com/
https://www.facebook.com/SomethingOldBride/?fref=ts
Rooms – your photo place
http://rooms-studio.hu/
https://www.facebook.com/yourphotoplace/?fref=ts
Király Evelin
https://www.facebook.com/evelin.kiraly.5?fref=ts